Galéria


Idősek Szabadegyeteme X. évfolyam - Harmónia és kreativitás idős korban c. 4. előadás

Dátum: 2013.02.21.

Vendégünk volt Rimányiné Kiss Anikó táncpedagógus. „A Don Bosco Művelődési Házban kezdtem el a szerepelgetést, a kisangyalon keresztül a kisördögig mindent játszottam... a családban mindenféle mozgást én örököltem... az volt az álmom, hogy színésznő legyek, de nem bírtam Budapestet megszokni.” Rimányiné Kiss Anikó táncpedagógus pályafutását az ötvenes években kezdte Szombathelyen, Zalaegerszegen, Tapolcán, Szentgotthárdon néptáncos csoportokkal. 1958-tól kezdett tánciskolákat vezetni Vas megyében és Sopronban. Évente körülbelül ezer fiatallal ismertette és szerettette meg a táncot. 1966 óta foglalkozik versenytánccal, 1968-ban alapította a Savaria Táncegyüttest, és tette a tánc fellegvárává Szombathelyt. Miközben az egyesületté vált csoportot vezette, az utánpótlás neveléséről sem feledkezett el, olyannyira, hogy a stafétát ugyan már átadta, a kicsiket nem engedte el. „A munkám a hobbim” - vallja.

Fotó: Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat