Díjátadó gálával ért véget a Szociális Hét Szombathelyen
Díjátadó gálával ért véget a Szociális Hét Szombathelyen
2018.05.12.
A szociális ágazatban dolgozók munkájának elismerésével ért véget a Szociális Hét: gála a Bartók Teremben. Fotó: Szendi Péter/ VN
Pálos Károly-díj II. fokozat adományozható annak, aki legalább tíz éven keresztül közreműködött a város magas szintű szociális ellátásában. A díjat évente legfeljebb ketten kaphatják meg. Ebben az elismerésben részesült Szoboszlai Attiláné, aki 24 éve dolgozik a bölcsődei ellátás területén. Az általa mentorált tanulók minden esetben kimagasló eredményekkel végeznek a gyakorlati vizsgákon, és sikeresen el is helyezkednek. Szintén ezt a díjat kapta Horváth Lászlóné, aki karitatív tevékenységét több területen is kifejti, ezek egyike a Szalézi Szent Kvirin Plébánia Karitász Csoportja, amelynek 2001-es megalakulásától a vezetője. A Pálos Károly-díj I. fokozatú elismerésében azok részesülhetnek, akik legalább 15 éven keresztül segítették a város szociális ellátásának fejlődését. A díjat évente csak egy személynek ítélik oda, ő az idén dr. Bencsics Enikő Krisztina, akit 2013-ban neveztek ki az Egészségügyi és Közszolgálati Osztály vezetőjének.
Elismerte a város a szociális ágazat dolgozóit
A szociális ágazatban dolgozók munkáját a város által alapított díjakkal ismerték el. Győrvári Edith-díj annak adományozható, aki sokat tett az önkéntességért, évente egyvalaki kaphatja csak meg, idén a Vas Megyei Szív Egyesület Szombathelyi Szív Klub megalapítójára, Hajdu Endrére esett a választás, aki 1998-ban rövid idő alatt egy olyan százfős klubot hozott létre, amely azóta is működik. Szociális Ellátás Segítéséért díjat az kaphat, aki legalább tíz éven keresztül hozzájárult a szociális munka eredményességéhez. Az elismerést évente ketten kaphatják meg, idén az egyikük Kurucz Izabella volt, aki 1999 óta dolgozik a Vas Megyei Szakosított Szociális Intézmény székhelyén működő konyhaüzemben. Ugyanezt a díjat kapta Fábián Sándor is, aki több mint 42 éve szolgálja a vak emberek, a rászorultak ügyét.
Pálos Károly-díj II. fokozat adományozható annak, aki legalább tíz éven keresztül közreműködött a város magas szintű szociális ellátásában. A díjat évente legfeljebb ketten kaphatják meg. Ebben az elismerésben részesült Szoboszlai Attiláné, aki 24 éve dolgozik a bölcsődei ellátás területén. Az általa mentorált tanulók minden esetben kimagasló eredményekkel végeznek a gyakorlati vizsgákon, és sikeresen el is helyezkednek. Szintén ezt a díjat kapta Horváth Lászlóné, aki karitatív tevékenységét több területen is kifejti, ezek egyike a Szalézi Szent Kvirin Plébánia Karitász Csoportja, amelynek 2001-es megalakulásától a vezetője. A Pálos Károly-díj I. fokozatú elismerésében azok részesülhetnek, akik legalább 15 éven keresztül segítették a város szociális ellátásának fejlődését. A díjat évente csak egy személynek ítélik oda, ő az idén dr. Bencsics Enikő Krisztina, akit 2013-ban neveztek ki az Egészségügyi és Közszolgálati Osztály vezetőjének.
Szendi Péter fotóján a 23. Szociális Hét zárórendezvényének díjazottai és díjátadói szerepelnek a Bartók Teremben.
Első sor balról jobbra: Hajdu Endre, dr. Takátsné dr. Tenki Mária, Horváth Lászlóné, Szoboszlai Attiláné, Fábián Sándor.
Hátsó sor balról jobbra: dr. Bencsics Enikő Krisztina, Koczka Tibor, dr. Puskás Tivadar, Rettegi Attila, Kurucz Izabella
további hírek
Péntek délelőtt adták át a Szombathely Megyei Jogú Város által a szociális területen dolgozók számára alapított kitüntetéseket...
A szociális hét zárásaként adták át a díjakat a városházán.
Festményekkel, makraméval, patchworkkel, kötött és horgolt alkotásokkal, paverpollal, mandalákkal és amigurumival,...
Szerda délelőtt vette kezdetét Szombathelyen a 28. Szociális Hét: a Városháza dísztermében a lelki, mentális egészséggel...