Hatan vehettek át elismerést a Városházán.
Hatan vehettek át elismerést a Városházán.
2025.11.07.
A szociális területen dolgozók kitüntetési ünnepségét tartották a Városháza Eszter termében, ahol ünnepi beszédet mondott Kelemen Krisztián tanácsnok. Az ünnepségen dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere és dr. László Győző alpolgármester adták át a kitüntetéseket, az esemény végén pedig dr. Nemény András polgármester mondott pohárköszöntőt.
„Győrvári Edith-díj” adományozható annak a személynek, aki hozzájárult az önkéntes munka eredményességéhez, illetve támogatásával hozzájárult a város önkéntes ellátásának fejlődéséhez. A díjat évente egy személy kaphatja. A díjjal az Önkormányzat oklevelet és emlékplakettet adományoz.
2025-ben a „Győrvári Edith-díj”-ban részesül: Bakos Ildikó
Hosszú évek óta meghatározó alakja a Joskar-Ola lakótelep közösségi életének. Kilenc éve a Joskar-Ola Alapítvány elnökeként kiemelkedő munkát végez a városrész társadalmi összetartozása területén, a gyermekek, családok, idősek és fiatalok bevonásával, valamint a helyi hagyományok és közösségi értékek ápolásával. Vezetése alatt a lakótelepen rendszeressé váltak azok a közösségi programok – például a kulturális és sportesemények, karácsonyi, nőnapi és a húsvéthoz kapcsolódó rendezvények, valamint a társadalmi munkában végzett városszépítő események - amelyek összehozzák a lakókat, és valódi otthonná formálják a városrészt.
„Szociális Ellátás Segítéséért-díj” adományozható annak a személynek, aki hosszabb időn át, de legalább 10 éven keresztül hozzájárult a szociális munka eredményességéhez, illetve támogatásával a város szociális ellátásának fejlődéséhez. A díjat évente legfeljebb két személy kaphatja.
2025-ben a „Szociális Ellátás Segítéséért-díj”- ban részesül: Rába Ilona
2025-ben a „Szociális Ellátás Segítéséért-díj”- ban részesül: Csonkáné Abajkovics Andrea
A "Pálos Károly- díj” II. fokozata adományozható annak a személynek, aki hosszabb időn át, de legalább 10 éven keresztül közreműködött a város magas szintű szociális ellátásában. A díjat évente legfeljebb két személy kaphatja.
2025. évben a „Pálos Károly-díj” II. fokozatát kapja: Szabó Edit
2025. évben a „Pálos Károly-díj” II. fokozatát kapja: Németh Istvánné, született Dolgos Margit
„Pálos Károly-díj” I. fokozat adományozható annak a személynek, aki kiemelkedő munkájával hosszabb időt át, de legalább 15 éven keresztül segítette a város szociális ellátásainak fejlődését, fejlesztését, hatékonyságának növelését.
2025. évben a „Pálos Károly-díj” I. fokozatát kapja: Tóth Réka
további hírek
Dr. Nemény András FB oldala
SZTV Híradó
SZTV - Hírek
November 5-én vette kezdetét Szombathelyen a 29. Szociális Hét: a megnyitón dr. László Győző alpolgármester köszöntötte a...
