Emberi sorsok gyógyítói: kezdetét vette a 28. Szociális Hét Szombathelyen


Emberi sorsok gyógyítói: kezdetét vette a 28. Szociális Hét Szombathelyen

2024.11.13.

Emberi sorsok gyógyítói: kezdetét vette a 28. Szociális Hét SzombathelyenSzerda délelőtt vette kezdetét Szombathelyen a 28. Szociális Hét: a Városháza dísztermében a lelki, mentális egészséggel kapcsolatos előadások hangzottak el – a program ezúttal a szociális dolgozók, a segítők segítéséről szólt.

Forrás: Savaria Fórum
https://www.savariaforum.hu/rovat/emberi-sorsok-gyogyitoi-kezdetet-vette-a-28-szocialis-het-szombathelyen

A 2024-es Szociális Hét megnyitóján Reményik Sándor Amit az élettől akarok című versét Szabó Tibor, a Weöres Sándor Színház igazgatója mondta el, majd dr. Nemény András polgármester köszöntötte a résztvevőket. A 28. alkalommal megtartott program, az utóbbi évek hagyományát követve, a segítők segítését, lelki-mentális egészségét célozza meg – az élet komplex egység, hangsúlyozta, s ha teljes, akkor több, mint a mindennapi munka.


Kell a külső nézőpont, a nagyobb kép, hogy utána arra tudjunk zoomolni, ami igazán fontos: tudni kell jól beosztani az időt, s azt, hogy életünkben hová tartunk, így értékelhetjük a velünk történő dolgokat. Hiszek benne, folytatta, hogy tudunk időt találni magunknak, ami csak úgy megy, ha máshonnan elveszünk, s a legcélravezetőbb, ha ezt a digitális világtól vonjuk meg, amely sokszor bekeretez, átveszi felettünk az uralmat, mintha nem is a saját életünket élnénk.

A jelen feladata, hogy ne adjuk át az irányítást életünk felett, s bár ez sem lesz kényelmesebb, de valódi lesz, és érezzük, hogy élünk, s talán úgy élhetünk, ahogy mi szeretnénk. Ha ez megvan, akkor tudunk jól segíteni egymásnak, s így tud jobbá válni a szociális ellátó rendszer – zárta köszöntőjét a polgármester.

Kulcsár Lászlóné, a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat intézményvezetője Assisi Szent Ferencnek, a szociális munkások védőszentjének imájával kezdte köszöntőjét:

"Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni."


E szavak arra a felelősségre és dilemmára mutatnak rá, amit a szociális területen dolgozók nap mint nap tapasztalnak, mikor a mások életét befolyásoló, legnehezebb döntéseket meghozzák, mondta el. November 12. a szociális munka napja, mely 2017-től Magyarországon munkaszüneti nap, emlékeztetett az intézményvezető, ám a segítő „szakma” az emberiséggel egyidős. Több, mint munka, hiszen a társadalom legelesettebb tagjairól gondoskodni csak rendkívüli elhivatottsággal lehet.

Több mint 60-féle szociális szolgáltatás érhető el ma hazánkban – a bölcsőtől a koporsóig. A társadalom ismeri ezeket, csak megismerni nem mindig akarja – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az alacsony kereset és státusz, a megbecsülés hiánya munkaerőhiányhoz, az itt dolgozók túlterheltségéhez és fokozott pszichoszociális ártalmakhoz vezet. A szociális ágazat európai szintre emelése még várat magára, így mondhatjuk, ma nemcsak elhivatottság, de megszállottság is kell e munkához.
Szombathelyen, az ország boldogabbik felében szerencsésebb a helyzet, tette hozzá, a városvezetők tiszteletét itt nem csak válsághelyzetekben érzik – ebben az optimális helyzetben lehet eredményeket elérni, ám ez sem helyettesíti a valódi központi intézkedéseket. Attól, hogy egy munkakört átneveznek, még nem lesz vonzóbb az emberek számára.

A szociális területen dolgozók gyógyítók: diagnosztizálják a társadalmi problémákat, gyógyítják az emberi kapcsolatokat, sorsokat, életeket. Tiszteletet, megbecsülést érdemelnek, de saját érdekeik érvényesítéséhez nagyobb összefogásra van szükség – zárta köszöntőjét Kulcsár Lászlóné.

A megnyitó után Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus (Célok logikája. Hová tart az életem?), Princz Andrea pszichológus, tanácsadó, tréner (Tudatosság a 21. században, az egyensúlyok megtalálása /munka, magánélet egyensúlya/) és Bíró Nóra testbeszédszakértő
(Így használd a testbeszéd erejét!) tartott előadást.

Fotó: Bonyhádi Zoltán

további hírek


Lelkeket mentenek: a szociális területen dolgozókat díjazták a szombathelyi városházán

Péntek délelőtt adták át a Szombathely Megyei Jogú Város által a szociális területen dolgozók számára alapított kitüntetéseket...

Kitüntették Szombathely szociális területen dolgozó kiválóságait

A szociális hét zárásaként adták át a díjakat a városházán.

Segítenek és alkotnak – szociális és gyermekjóléti intézmények dolgozóinak munkáiból nyílt kiállítás a szombathelyi városházán

Festményekkel, makraméval, patchworkkel, kötött és horgolt alkotásokkal, paverpollal, mandalákkal és amigurumival,...

SZTV Híradó 2024.11.13. szerda

A segítő munkakörben dolgozók állnak a 28. Szociális Hét középpontjában. Lelki egészségről, célorientált jövőképről, munka és...