Hírek


Nyugdíjas kertbarátok

2018.05.31.

Nyugdíjas kertbarátokTalálkozás a Parkerdei Kertbarát Egyesület Tagjaival a Parkerdőben Fotó: Pálos K. Sz. Sz. Kp. és Gyj. Szolg.

Forrás: 
http://www.sztv.hu/hirek/nyugdijas-kertbaratok-20180531

Öt szombathelyi idősek klubjából több mint 40 idős embert láttak vendégül a Parkerdei Kertbarát Egyesület tagjai a kiskertjeikben. A tulajdonosok igazi nyári pikniket szerveztek a klubtagoknak: étellel, itallal, és kisebb sétával is várták az időseket.

Egymás után érkeznek az idős emberek a Rózsafa utca egyik kiskertjébe. A vártnál is többen jöttek, de a házigazdáknak ez egyáltalán nem okozott gondot, bőven jutott pogácsa, és friss gyümölcs is a vendégek számára.

Vámos Istvánné
Cseresznyét, kaptunk, pogácsát kaptunk, üdítőt kaptunk. 6.11 sőt, ha jól látom, még egy kis borocska is van itt.? Azt mi hoztuk magunkkal. Meg szeretetet kaptunk, ami a legfontosabb.

Több mint negyvenen jelentkeztek a parkerdei kirándulásra.

Dunainé Tóth Mária
Jó hangulatunk legyen, énekelgetünk majd, a príma levegő, más mint otthon a lakásban. Összekovácsolódunk más klubokkal, összeismerkedünk.

A Parkerdei Kertbarát Egyesület régi kapcsolatot ápol a Váci utcai idősek klubjával. A kiskerttulajdonosok rendszeresen részt vesznek a klub rendezvényein, évente egyszer pedig viszontlátogatásra várják az időseket. Idén már öt intézmény tagjait vendégelték meg a gyümölcsfák árnyékában.

Molnár Lajos – elnök, Parkerdei Kertbarátok Egyesülete
Most május 23-án, a könyvtárban volt egy ismerkedési délutánunk a Pálos Károlyhoz tartozó nyugdíjas klubokkal és akkor határoztuk el, hogy azokat a nyugdíjas klubokat, amelyek a Pálos Károlyhoz tartoznak, meghívjuk ide ki, és megismerkedhetnek a kerttulajdonosokkal.

Az Aktív Időskor program keretében a klubok tagjai rendszeresen kirándulnak.

Kergyikné Léránt Erika – programszervező, Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ
Nagyon sokat kirándulunk, az Aktív Időskor keretében nem oly rég volt a pannonhalmi kirándulás, és szerveztünk intézményen belül is kirándulást, a Jeli Arborétumban voltunk az elmúlt héten. A mai alkalommal ide a Parkerdőbe jöttünk. A május általában így telik el, hogy többféle kirándulást is szervezünk.

A kertbarátok több kiskertet is megmutattak az érdeklődő időseknek, akik végigsétálhattak a Parkerdő legrendezettebb utca címet kétszer is elnyert utcáján.

2018. május 31.

további hírek


Legyen középpontban a gyermek! – Gyermekvédelmi konferencia a szombathelyi Városházán a Szociális Hét részeként

Az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat is bemutatkozott a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti...

7. Gyermekvédelmi Konferencia

Érzelmi elakadás, gyermekbántalmazás, kapcsolati erőszak, a traumával való együttélés - ezek a témák kerültek terítékre a...

Merjenek odalépni hozzánk! - Az érzékenyítés tapasztalatai egy fogyatékkal élőtől

Mint ahogy arról már márciusban írtam, a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat tavaly ősszel...

Nemes célt szolgálnak majd a mai napon átadott szén-monoxid-érzékelő készülékek

Két szociális feladatot ellátó intézmény vezetője vehetett át 19 darab, a Szombathely Megyei Jogú Város Bűnmegelőzési,...